A nemzetközi kapcsolatok keretében létrejövő szerződések több
állam jogrendszeréhez kapcsolódnak. Az egyes jogrendszerek szabályai
jelentősen eltérhetnek egymástól. Az e problémára leginkább megoldást
jelentő jogegyesítés gondolata már a század elején felvetődött. A
munka eredményeként számos törvénytervezet és egyezmény született.
Ezek közül a legjelentősebbnek az 1980-ban megkötött és az 1988-ban
hatályba lépett Bécsi Egyezmény az Áruk Nemzetközi Adásvételéről
tekinthető, amely a nemzetközi adásvételi szerződések legfontosabb
kérdéseit szabályozza, kereteket adva azoknak.
A kereskedelmi életben általánosan követett cselekvések, eljárások,
magatartásnormák a szokások. Ezek az üzleti élet olyan ésszerű
szabályai, amelyeket a gyakorlat alakított és próbált ki. Fokozatosan
tipikussá, általánosan alkalmazottá váltak, így a kereskedelmi
szerződések általános kereteinek szerves összetevőit alkotják. Így
alakultak ki pl. a használatos típusszerződések is. A kereskedelmi élet
számos területén (pl. költség- és kockázatvállalás, fuvarozási
feltételek, fizetési módok, stb.) alkalmazott szokások
összegyűjtésében, rendszerezésében és értelmezésében jelentős
szerepe van a kereskedői szervezeteknek, így különösen a Nemzetközi
Kereskedelmi Kamarának.
A korszerű informatikai és kommunikációs rendszerek elterjedése
lehetőséget ad a kereskedelem és a kapcsolódó területek
információáramlásának hatékonyabbá tételére. Ennek alapját az EDI
(elektronikus adatcsere) teremtheti meg, amely lehetővé teszi a
papírmentes kereskedelmet. Ez azonban csak akkor válhat általánossá, ha
a számítógépes rendszerek közötti információközlés
szabványosított, univerzális nyelven történik. E célt szolgálja az
ENSZ és a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) által jóváhagyott
EDIFACT szabvány, amely az elektronikus adattovábbítás általános
nyelvévé válhat.